ALAPSZABÁLY

I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

 

I.1. Az egyesület neve: NOVA HUMANA Egyesület, rövidítve: NHE.

I.2. A NOVA HUMANA Egyesület a tagjai által önkéntesen létrehozott, önkormányzattal rendelkező, közhasznú szervezetként működő jogi személy.

I.3. Az egyesület célja:

I.3.1. Segítséget nyújtani egyre globalizálódó világunkban az emberek számára ahhoz, hogy megtalálják helyüket és boldogulásukat a mai modern társadalom kihívásai, ellentmondásai között.

I.3.2. A különböző társadalmi csoportok, rétegek társadalmi beilleszkedésének segítése, esélyek teremtése számukra az egyre teljesebb emberi lét megéléséhez.

I.4. Az egyesület közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független, azoknak anyagi támogatást nem ad, és azoktól nem fogad el.

I.5. Az egyesület vállalkozási tevékenységet csak közhasznú céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végez.

I.6. Az egyesület gazdálkodása során elért eredményét nem osztja fel, azt az alapszabályban meghatározott tevékenységekre fordítja.

I.7. Az egyesület befektetési tevékenységet nem végez.

I.8. Az egyesület által nyújtott szolgáltatásokból az egyesület tagjain kívül más is részesülhet.

I.9. Az egyesület székhelye: 4024 Debrecen, Kossuth utca 42.

I.10. Az egyesület alapítási éve: 2006.

 

II.   AZ EGYESÜLET TEVÉKENYSÉGI KÖRE

 

A NOVA HUMANA Egyesület céljai elérése érdekében, az 1997. évi CLVI. törvény 26.§ c) pontjában foglaltakból az alábbi közhasznú tevékenységeket végzi:

II.1. Egészségmegőrzés, betegségmegelőzés, gyógyító-, egészségügyi rehabilitációs tevékenység terén:

II.1.1. Rendezvények (előadások, tanfolyamok, tanácsadások, tanácskozások, egészségügyi állapotfelmérések, szűrések, prevenciós -, oktató - és rehabilitációs programok) szervezése. E rendezvényekhez ismertetők, reklámanyagok készít(tet)ése, terjesztése és forgalmazása.

II.1.2. Ápolási, felügyeleti (otthoni és intézményi) feladatok szervezése, oktatása, szolgáltatása, lebonyolítása.

II.1.3. Fogyatékkal élő személyek, családtagjaik részére egészségügyi rendezvények szervezése, lebonyolítása. Gyógylovagoltatás, gyógytestnevelés szervezése, lebonyolítása.

II.1.4. Életmódtanácsadás, életmódvezetés, diétás tanácsadás nyújtása egyénre szabottan és csoportosan.

II.1.5. Pszichológiai tréningek tematikájának kidolgozása, szervezése, lebonyolítása.

II.1.6. Egészséges életmóddal és táplálkozással, egészséges környezettel, egészségmegőrzéssel kapcsolatos eszközök, táplálékkiegészítők forgalmazása.

II.1.7. Egészségügyi intézményekkel, szervezetekkel való együttműködés, kapcsolattartás.

II.1.8. A fenti tevékenységekhez kapcsolódó oktatási anyagok, könyvek, jegyzetek, gyakorlatok, videofilmek, DVD-k, oktatóprogramok, távoktatási anyagok, reklámanyagok készítése, forgalmazása, terjesztése.

II.2. Tudományos tevékenység, kutatás terén:

II.2.1. Pedagógiai alapkutatások szervezése, lebonyolítása.

II.2.2. Társadalomtudományi kutatások, hatásvizsgálatok, közvélemény-kutatások szervezése, lebonyolítása.

II.2.3. Tudományos konferenciák szervezése, lebonyolítása.

II.2.4. Nemzetközi kapcsolatok kiépítése, ápolása a kutatásokban.

II.2.5. A társadalmi kirekesztődés jobb megértését szolgáló adatgyűjtések, felmérések, elemzések, a hátrányos helyzetű csoportok, egyének feltérképezése (mérések).

II.2.6. Célcsoportok kialakítása, igényfelmérés készítése célcsoportonként.

II.3. Nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés terén:

II.3.1. Rendezvények (előadás, tanfolyam, tanácskozás) szervezése. E rendezvényekhez ismertetők, reklámanyagok készít(tet)ése, és terjesztése.

II.3.2. Az oktatási tevékenységhez kapcsolódó tantervek, tanmenetek, könyvek, jegyzetek kiadása, és forgalmazása.

II.3.3. Az oktatási tevékenységhez kapcsolódó DVD-filmek, oktatóprogramok, távoktatási anyagok készít(tet)ése és forgalmazása.

II.3.4. Oktatás-módszertani ismeretek terjesztése, szakmai módszertani folyóiratok kiadása.

II.3.5. Tanulmányi versenyek szervezése, beleértve az ezekhez szükséges dokumentációk, feladatok kidolgoztatását és értékelését.

II.3.6. Kapcsolattartás, illetve együttműködés az oktatásban érdekelt hazai és külföldi szakmai és civil szervezetekkel.

II.3.7. Oktatási anyagok készítésére, a tanfolyami rendszerben való közreműködésre, illetve különböző kedvezmények igénybevételére pályázatok kiírása.

II.3.8. Tehetséggondozó és felzárkóztató táborok szervezése.

II.3.9. Oktatási intézmény(ek) létrehozása és működtetése.

 

II.4. Kulturális tevékenység terén:

II.4.1. Művésztanoda szervezése (képzőművészet, irodalom, újságírás, színjáték).

II.4.2. Szünidei kreatív táborok szervezése

II.4.3. Olvasónapló-pályázat/verseny, felolvasó verseny, könyvankét, versnap szervezése óvodások, iskolások részvételével.

II.4.4. Bemutatkozási és versenyzési lehetőségek biztosítása (zene, képzőművészet, divattervezés, ruha- és kellékkészítés)

II.4.5. Fellépési lehetőségek biztosítása hagyományőrző csoportok számára

II.4.6. Mozgáskultúra fesztivál (társastánc, aerobic, pantomim, stb.) szervezése

II.4.7. Népművészeti, képzőművészeti kiállítások, vásárok szervezése

II.4.8. Példaképeink pályázat/verseny és a legjobb szerzők bemutatkozása, számukra publikálási lehetőség biztosítása

II.4.9. Konferenciák szervezése, lebonyolítása

II.4.10. Szórakoztató programok szervezése és bemutatása (színház, film, zenei fesztiválok)

II.4.11. Amatőr filmesek versenyének szervezése, lebonyolítása

II.4.12. Diáktalálkozók szervezése, lebonyolítása

II.4.13. Múzeumi, kegyhely-, tájlátogatások szervezése

II.4.14. Folklór-rendezvények szervezése

II.4.15. Művész-közönség ankét szervezése

II.4.16. Ország-város versenyek, társasjátékok szervezése, lebonyolítása

II.4.17. Ismeretterjesztő előadások szervezése, lebonyolítása, kiadványok készítése

II.4.18. Művészeti produkciók létrehozása

II.4.19. Kulturális intézmény(ek) alapítása és működtetése

II.5. Hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése terén:

II.5.1. Hátrányos helyzetű csoportok (romák, tartósan munkanélküliek, fogyatékkal élők, iskolából kimaradt fiatalok, alacsony iskolai végzettségűek, szenvedélybetegek, hátrányos helyzetű térségekben élők) képzésben való részvételének segítése, munkaesélyeinek növelése, munkaerőpiaci és társadalmi beilleszkedésük elősegítése.

II.5.2. Hátrányos helyzetű fiatalok és családjaik munkaerőpiaci esélyeinek növelése érdekében képzés, átképzés, tanácsadás, mentálhigiénés programok működtetése, pályaorientáció

II.5.3. Az iskolarendszerű képzésből lemorzsolódott fiataloknak az oktatási rendszeren kívüli, foglalkoztatással összekapcsolt alternatív képzési programok keretében szakképzettség megszerzésének segítése

II.5.4. A több éve, vagy tartósan munkanélküliek foglalkoztathatóságának javítását célzó képzési programok, tanfolyamok szervezése.

II.5.5. A különféle fogyatékkal élő csoportok kommunikációjának és kapcsolatteremtésének segítése

II.5.6. A szociális helyzetből fakadó hátrányok leküzdését segítő támogató szolgáltatások, készségfejlesztés, tanácsadás szervezése

II.5.7. Segítő szakemberek, pedagógusok képzésének és továbbképzésének szervezése, lebonyolítása

II.5.8. A hátrányos helyzetű csoportok számára egyesületünk által szervezett programokba bekapcsolódók munkaerőpiaci elhelyezkedésének nyomon követése

II.6. A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekkel, valamint a határon túli magyarsággal kapcsolatos tevékenység terén:

II.6.1. A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekhez tartozók képzésben való részvételének segítése, munkaesélyeinek növelése, munkaerőpiaci és társadalmi beilleszkedésük elősegítése, információs szolgáltatás a munkalehetőségekről.

II.6.2. A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekhez tartozók munkaerőpiaci esélyeinek növelése érdekében képzés, átképzés, tanácsadás, mentálhigiénés programok működtetése, pályaorientáció

II.6.3. Az iskolarendszerű képzésből lemorzsolódott fiataloknak az oktatási rendszeren kívüli, foglalkoztatással összekapcsolt alternatív képzési programok keretében szakképzettség megszerzésének segítése

II.6.4. A több éve, vagy tartósan munkanélküliek foglalkoztathatóságának javítását célzó képzési programok, tanfolyamok szervezése, munkaerőpiaci elhelyezkedésük segítése céljából.

II.6.5. A szociális helyzetből fakadó hátrányok leküzdését segítő támogató szolgáltatások, készségfejlesztés, tanácsadás szervezése

II.6.6. A programjainkban résztvevő magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekhez tartozók munkaerőpiaci elhelyezkedésének nyomon követése

II.6.7. A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségeket segítő szakemberek, pedagógusok képzésének és továbbképzésének szervezése, lebonyolítása

II.6.8. Határainkon belüli és határainkon túli szakemberképzések, továbbképzések szervezése, lebonyolítása, támogatása.

II.6.9. Határon túli, országos és regionális csoporttalálkozók (saját műsorral való bemutatkozás, táncházi programok) szervezése

II.6.10. A határainkon túli kulturális csoportok bemutatkozási lehetőségeinek biztosítása, rendezvények, konferenciák, falunapok szervezése, lebonyolítása

II.6.11. Kapcsolatépítés, kapcsolattartás a határainkon túli szakmai és civil szervezetekkel

II.7. A sport tevékenység terén:

II.7.1. Rendezvények (sportnap, sportverseny, fizikai állapotfelmérés, rehabilitációs és rekreációs) programok szervezése, lebonyolítása, kidolgozása. E rendezvényekre ismertetők, reklámanyagok készít(tet)ése, terjesztése és forgalmazása.

II.7.2. Sporttal kapcsolatos tanácsadás nyújtása. Edzéstervek kidolgozása célcsoportokra illetve egyénre szabottan.

II.7.3. Sportos életmóddal, sporttal kapcsolatos eszközök, táplálékkiegészítők forgalmazása.

II.7.4. Sportintézményekkel, szervezetekkel való együttműködés, kapcsolattartás.

II.7.5. A fenti tevékenységekhez kapcsolódó oktatási anyagok, könyvek, jegyzetek, gyakorlatok, videofilmek, DVD-k, oktatóprogramok, reklámanyagok készítése, forgalmazása, terjesztése.

 

III.        AZ EGYESÜLET TAGJAI

 

III.1. Az egyesület tagja lehet minden nagykorú személy, aki saját elhatározásából bejelenti, hogy az egyesület tagja kíván lenni, és az alapszabályt elfogadja.

III.2. A belépési nyilatkozat kitöltésével jelzett belépési szándékot az Elnökség fogadja el, és erről két hónapon belül értesíti a belépni szándékozót.

III.3. A tagsági viszonyról az egyesület igazolványt bocsát ki, amely egyben a tagdíj befizetését is igazolja.

III.4. Az egyesület tagjai

III.4.1. részt vehetnek az egyesület rendezvényein;

III.4.2. szavazhatnak a közgyűlésen;

III.4.3. igénybe vehetik az egyesület nyújtotta szolgáltatásokat és kedvezményeket;

III.4.4. javaslatokat, indítványokat tehetnek az egyesület működésével kapcsolatban;

III.4.5. bármely tisztségre vagy egyesületi szervbe jelölhetők, illetve megválaszthatók. A közhasznú szervezet megszűnését követő két évig nem lehet más közhasznú szervezet vezető tisztségviselője az a személy, aki olyan közhasznú szervezetnél töltött be - annak megszűnését megelőző két évben legalább egy évig - vezető tisztséget, amely az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozását nem egyenlítette ki.

III.5. A tagok jogai egyenlők.

III.6. A tagok kötelezettségei:

III.6.1. az alapszabály betartása,

III.6.2. a tagdíj fizetése,

III.6.3. az egyesület tevékenységének támogatása,

III.6.4. a közgyűlés és az Elnökség határozatainak, valamint az elvárható etikai normáknak a betartása.

III.7. A tagsági viszony megszűnik:

III.7.1. a tag kilépésével (a kilépési nyilatkozatnak az Elnökséghez való megérkezésével),

III.7.2. a tag elhalálozásával,

III.7.3. a tag kizárásával,

III.7.4. a tagdíjfizetés egy évet meghaladó elmulasztása esetén.

III.8. Az Elnökség a tagsági viszonyt - az egyesület érdekeit súlyosan sértő esetben - felfüggesztheti.

III.9. A közgyűlés a tagot kizárhatja, amennyiben magatartása sérti az egyesület célkitűzéseit.

III.10. A tagsági viszony bármely okból történő megszűnése esetén a tag vagy hozzátartozója az addig befizetett tagsági díjat vagy vagyoni hozzájárulást semmilyen jogcímen sem követelheti vissza.

III.11. Az egyesületi tagság szüneteltethető. A tagsági jogviszony szünetelését az Elnökségnek lehet bejelenteni.

 

IV.         AZ EGYESÜLET PÁRTOLÓ TAGJAI

 

IV.1. Az egyesület pártoló tagjai lehetnek azok a természetes személyek, illetve szervezetek, intézmények, társaságok, akik:

IV.1.1. alkalmanként működnek közre az egyes cselekvési és munkaformákban;

IV.1.2. csak meghatározott tárgykörben és időtartamban kívánnak csatlakozni az egyesület munkájához, egyes rendezvényeihez, akcióihoz;

IV.1.3. az egyesületet csak anyagi eszközökkel, hozzájárulásokkal kívánják támogatni.

IV.2. A pártoló tagsági viszony tanúsítására az egyesület pártoló tagsági igazolványt bocsát ki.

IV.3. A pártoló tagok jogai és kötelezettségei azonosak a tagok jogaival, kivéve:

IV.3.1. a közgyűlésen csak tanácskozási joggal vehetnek részt,

IV.3.2. tisztségre nem jelölhetők és nem választhatók.

IV.4. Szervezetek legfeljebb két meghatalmazottal képviseltethetik magukat a tanácskozásokon.

 

V.  AZ EGYESÜLET SZERVEZETE ÉS TISZTSÉGVISELŐI

 

V.1. Közgyűlés

V.1.1. Az egyesület legfelsőbb szerve a közgyűlés, amely a tagok összességéből áll. A közgyűlésen az egyesületi tag személyesen vehet részt, képviseletére megbízást nem adhat.

V.1.2. Az egyesület közgyűlése nyilvános.

V.1.3. A közgyűlést az Elnökség hívja össze évenként legalább egyszer. Akkor is össze kell hívni a közgyűlést, ha azt a tagok húsz százaléka, illetve a Felügyelő Bizottság az ok és cél megjelölésével kéri, vagy a felügyeleti szerv azt írásban elrendeli. Ugyancsak össze kell hívni a közgyűlést, ha az elnöki poszt megüresedik, vagy az Elnökség létszáma háromra csökken.

V.1.4. A közgyűlés helyét és idejét, valamint a közgyűlésre javasolt napirendi pontokat az Elnökség állapítja meg.

V.1.5. A tagok írásban előre közölhetik az Elnökséggel az általuk javasolt napirendi pontokat, de a közgyűlésen szóban is előterjeszthetnek javaslatokat, a javaslat tárgyalásáról ekkor a közgyűlés dönt.

V.1.6. A tervezett napirendi pontokat is tartalmazó meghívókat az Elnökség legalább 30 nappal a közgyűlés kitűzött időpontja előtt megküldi a tagoknak és az érdekelteknek.

V.1.7. A közgyűlés kizárólagos hatáskörébe utalt témákban döntéshozatal csak akkor lehetséges, ha a téma szerepelt a meghívóban kiküldött napirendben.

V.1.8. A közgyűlésen - az ügyrendi szabályok betartásával - bárki felszólalhat a szavazás elrendelése előtt. A felszólalások időtartamát a közgyűlés elnöke korlátozhatja.

V.1.9. A közgyűlés határozatképes, ha azon az egyesület tagjainak több mint a fele jelen van. Amennyiben a közgyűlés nem határozatképes, akkor harminc napon belül, az eredeti napirenddel ismételt közgyűlést kell összehívni. Az ismételt közgyűlés - a meghirdetett napirendi pontokban - a megjelent tagok számától függetlenül határozatképes.

V.1.10. Az ismételt közgyűlés az első meghívóban - az összehívott közgyűlés határozatképességétől függően - is összehívható, de fel kell hívni a meghívottak figyelmét a határozatképesség számításának változására.

V.1.11. A közgyűlésen minden tagnak egy szavazata van. Nem vehet részt a szavazásban az egyesület azon tagja, aki vagy akinek hozzátartozója a határozat alapján:

V.1.11.1. kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, vagy

V.1.11.2. bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt. Nem minősül előnynek az egyesület cél szerinti tevékenysége keretében bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli támogatás, illetve az egyesület tagjának, a tagsági viszony alapján nyújtott, ezen alapszabálynak megfelelő cél szerinti juttatás.

V.1.12. A közgyűlés határozatait, állásfoglalásait, döntéseit a jelenlévők egyszerű szótöbbségével, nyílt szavazással hozza, kivéve a személyi kérdéseket, melyekben titkos szavazással kell dönteni. Az Elnökség tagjait, ezen belül az elnököt személyre szólóan kell megválasztani. A közgyűlés egyéb kérdésekben is kimondhatja a titkos szavazást.

V.1.13. A közgyűlésen a pártoló tagok és egyéb meghívottak tanácskozási joggal vehetnek részt.

V.1.14. A levezető elnök határozatával vagy indítványra elrendelheti a zártkörű tanácskozást.

V.1.15. A közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik:

V.1.15.1. az egyesület alapszabályának elfogadása, illetve módosítása;

V.1.15.2. az egyesület Működési szabályzatának jóváhagyása (ennek tartalmaznia kell az egyesület, ezen belül a csoportok gazdálkodásának alapelveit, valamint az egyesület vezető szervei és bizottságai megválasztásának rendjét);

V.1.15.3. más egyesülettel vagy szervezettel való egyesülés eldöntése;

V.1.15.4. az egyesület feloszlásának kimondása;

V.1.15.5. a tisztségviselők megválasztása, beszámoltatása, visszahívása, felmentése;

V.1.15.6. az éves beszámoló és a közhasznúsági jelentés elfogadása;

V.1.15.7. a Felügyelő Bizottság tagjainak megválasztása;

V.1.15.8. a közgyűlés által saját hatáskörébe vont ügyek;

V.1.15.9. az éves tagdíj megállapítása;

V.1.15.10. a Elnökség tiszteletdíjának megállapítása;

V.1.15.11. tag kizárása.

V.1.16. A közgyűlésről jegyzőkönyvet kell felvenni, amelyet a levezető elnök és két erre megválasztott személy hitelesít.

 

V.2. Elnök

V.2.1. Az egyesület hivatalos képviselője.

V.2.2. Összehívja és vezeti az Elnökség üléseit.

V.2.3. Tevékenységéért a közgyűlésnek felel.

V.2.4. Az elnököt a közgyűlés választja meg hároméves időtartamra, mandátuma lejártát követően újraválasztható. Nem választható elnökké az a személy, aki olyan - a választást megelőző két éven belül megszűnt - közhasznú szervezet vezető tisztségviselője volt - az adott szervezet megszűnését megelőző két évben legalább egy évig -, amely az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozását nem egyenlítette ki.

 

V.3. Elnökség

V.3.1. Az Elnökség a közgyűlés által három évre megválasztott öt tisztségviselőből áll, akik mandátumuk lejártát követően újraválaszthatók.

V.3.2. Az Elnökség tagjai:

V.3.2.1. elnök,

V.3.2.2. titkár,

V.3.2.3. három alelnök.

Elnökségi tagnak csak érvényes tagsággal rendelkező tag választható. Nem választható Elnökségi taggá az a személy, aki olyan - a választást megelőző két éven belül megszűnt - közhasznú szervezet vezető tisztségviselője volt - az adott szervezet megszűnését megelőző két évben legalább egy évig -, amely az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozását nem egyenlítette ki.

Az Elnökség tagja, illetve az annak jelölt személy köteles a jelölőbizottságot, illetve a közgyűlést előzetesen tájékoztatni arról, hogy ilyen tisztséget egyidejűleg más közhasznú szervezetnél is betölt.

V.3.3. Az Elnökség operatív testület, amely

V.3.3.1. két közgyűlés között - a közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozó ügyek kivételével - a közgyűlés hatáskörét gyakorolja;

V.3.3.2. meghatározza a közgyűlés napirendjét;

V.3.3.3. szervezi az egyesület tevékenységét, segíti, koordinálja és értékeli a csoportok munkáját;

V.3.3.4. dönt a csoportok önálló gazdálkodásának kérdésében.

V.3.4. Az Elnökség legalább kéthavonta ülésezik. Az ülést az elnök hívja össze. Az Elnökségi ülés szükség esetén, pl. a csoportvezetők kérésére gyakrabban is összehívható.

V.3.5. Az Elnökségi ülés tervezett napirendjét is tartalmazó meghívókat legalább két héttel az ülés előtt ki kell küldeni az Elnökség tagjainak és a csoportok vezetőinek.

V.3.6. Az Elnökségi ülés határozatképes, ha azon az Elnökség tagjainak többsége jelen van. A ülésen minden tagnak egy szavazata van. Nem vehet részt a szavazásban az Elnökség azon tagja, aki vagy akinek hozzátartozója a határozat alapján:

V.3.6.1. kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, vagy

V.3.6.2. bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt. Nem minősül előnynek az egyesület cél szerinti tevékenysége keretében bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli támogatás, illetve az egyesület tagjának, a tagsági viszony alapján nyújtott, ezen alapszabálynak megfelelő cél szerinti juttatás.

V.3.7. Az Elnökségi ülések nyilvánosak.

V.3.8. A csoportok vezetői tanácskozási joggal vehetnek részt az Elnökségi üléseken.

V.3.9. Az Elnökség nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel hozza határozatait, szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt.

V.3.10. Az Elnökségi ülések határozatait meg kell küldeni a csoportok vezetőinek, a Felügyelő Bizottság tagjainak, illetve a Működési szabályzat rendelkezései szerint közzé kell azokat tenni. A határozatokat úgy kell irattárazni, hogy azokba a tagok betekinthessenek.

V.3.11. Az egyesület éves közhasznúsági jelentésébe minden érdekelt betekinthet, illetőleg abból saját költségére másolatot készíthet.

V.3.12. Az Elnökség - megfelelő indokkal - ideiglenesen módosíthatja a Működési szabályzatot, de a módosításokat a legközelebbi közgyűlésnek jóvá kell hagynia.

V.3.13. Az Elnökség kidolgozza az egyesület éves költségvetését, illetve dönt az időközben felmerülő gazdasági kérdésekben.

V.3.14. Az Elnökség tagjai a közgyűlés által meghatározott tiszteletdíjban részesülhetnek.

 

V.4. Titkárság

V.4.1. A Titkárság látja el - az egyesület Elnökségének elvi útmutatása szerinti - a gyakorlati feladatokat, illetve az egyesület közhasznú céljainak megvalósítása érdekében végzett, az alaptevékenységhez tartozó szervezési, ügyviteli és gazdálkodási feladatokat.

V.4.2. A Titkárság munkájának felügyeletét az elnök látja el.

V.4.3. A Titkárság munkáját a titkár irányítja.

V.4.4. A titkár:

V.4.4.1. Figyelemmel kíséri a közgyűlési, valamint az Elnökségi határozatok megvalósítását, szükség esetén intézkedéseket tesz.

V.4.4.2. A közhasznú célkitűzések megvalósításáért és az azt támogató vállalkozási tevékenység végzéséért szakmai és gazdasági felelősséggel tartozik.

V.4.4.3. Irányítja a Titkárság munkáját.

V.4.4.4. Munkáltatói jogokat gyakorol a Titkárság dolgozói felett.

V.4.4.5. Előkészíti az egyesület költségvetési tervét, és annak elfogadását követően biztosítja az előirányzott összegek rendeltetésszerű és a mindenkori pénzügyi előírásoknak megfelelő felhasználását.

V.4.4.6. Jogosult az egyesület képviseletére.

V.4.4.7. Az egyesület kiadványainak felelős kiadója.

V.4.4.8. Tevékenységéről rendszeresen beszámol az Elnökségnek.

 

V.4.5. A Titkárság főbb feladatai:

V.4.5.1. Összeállítja az egyesület költségvetési tervét, valamint az éves beszámolót.

V.4.5.2. Intézi az egyesület ügyeit.

V.4.5.3. Vezeti a szükséges nyilvántartásokat.

V.4.5.4. Előkészíti a testületi (közgyűlés, Elnökség, Felügyelő Bizottság) üléseket.

V.4.5.5. Segíti a csoportok munkáját, valamint koordinálja tevékenységüket.

V.4.5.6. A cél szerinti tevékenységhez kapcsolódó, valamint az Elnökség által meghatározott pályázatokat kiírja, a beérkezett pályaműveket elbíráltatja, és az érintetteket értesíti az eredményről.

V.4.5.7. Biztosítja az elfogadott költségvetésben előirányzott összegek rendeltetésszerű és a mindenkori pénzügyi előírásoknak megfelelő felhasználását, vezeti az ennek ellenőrzését is biztosító kimutatásokat.

V.4.5.8. Kapcsolatot tart az egyesület tagjaival, tisztségviselőivel, a csoportok képviselőivel.

V.4.5.9. Az egyesület kiadványainak és honlapjának szerkesztése.

V.4.6. A Titkárság munkatársai az egyesülettel munkaviszonyban vagy szerződéses jogviszonyban állnak.

V.4.7. A Titkárság működési szabályzat alapján végzi tevékenységét. A titkárság működési szabályzatát a titkár állítja össze, és az Elnökség hagyja jóvá.

 

V.5. Csoportok

V.5.1. A különböző szakmai részfeladatok megvalósítására, munkájának koordinálására csoportok szervezhetők, ha a csoport megalakulását legalább hat tag elhatározza, és azt az Elnökségnek írásban bejelenti.

V.5.2. Egy tag több szakmai csoporthoz is tartozhat.

V.5.3. A csoport alkothat saját belső működési szabályzatot, ami nem lehet ellentmondásban jelen alapszabállyal, illetve az egyesület Működési szabályzatával.

V.5.4. A csoport maga választhatja meg, illetve hívhatja vissza vezetőjét a saját belső működési szabályzata szerint.

V.5.5. A csoport kérheti az Elnökségtől az önálló gazdálkodás lehetőségét. Az önállóság mértékét - a célok és körülmények mérlegelésével az egyesület Működési szabályzatának iránymutatásai alapján - az Elnökség határozza meg.

V.5.6. A csoportok elszámolásának módját az egyesület Működési szabályzata határozza meg.

V.5.7. A csoportvezetők javaslatot tehetnek az Elnökségi ülés napirendjére. A meghívók kiküldése előtt az Elnökséghez írásban beérkező napirendi javaslatot az Elnökségnek fel kell vennie a napirendbe.

V.5.8. A csoportvezetőknek legalább évenként be kell számolniuk a csoport tevékenységéről az Elnökség felé.

V.5.9. A csoport megszűnését írásban be kell jelenteni az Elnökségnek. A csoportvezetőnek ilyenkor el kell számolnia a titkár felé is.

V.5.10. A működés tényleges megszűnése esetén az Elnökség maga is megállapíthatja a csoport megszűnését.

 

VI.         AZ EGYESÜLET GAZDÁLKODÁSA

 

VI.1. Az egyesület vagyonával önállóan gazdálkodik.

VI.2. Az egyesület a gazdálkodása során, illetve a cél szerinti tevékenység keretében elért eredményét nem osztja fel, azt a cél szerinti tevékenységére fordítja.

VI.3. Az egyesületi tagok az egyesület tartozásaiért nem felelnek.

VI.4. Az aláírási, utalványozási és számlaigazolási jogot az elnök és valamelyik Elnökségi tag, vagy a titkár és valamelyik Elnökségi tag együtt gyakorolja.

VI.5. Az egyesület bevételei:

VI.5.1. a tagdíj;

VI.5.2. az egyesületnek juttatott támogatás és adomány;

VI.5.3. az egyesület által elnyert támogatás és pályázati díj;

VI.5.4. a közhasznú tevékenység folytatásából származó, ahhoz közvetlenül kapcsolódó bevétel;

VI.5.5. az egyesület pénzeszközeinek kezeléséből származó banki kamat.

VI.6. Az egyesület kiadásai:

VI.6.1. a közhasznú tevékenység érdekében felmerült közvetlen és közvetett költségek (ráfordítások, kiadások);

VI.6.2. közterhek;

VI.6.3. működési és ügyviteli költségek;

VI.6.4. az egyesület alkalmazottainak munkabére és azok közterhei;

VI.6.5. megbízási díjak, tiszteletdíjak és költségtérítések;

VI.6.6. az egyesület tevékenységével összefüggő egyéb költségek.

VI.6.7. a cél szerinti tevékenységgel összefüggő ösztöndíj

VI.7. A csoportok - önálló elszámolás esetén - a saját belső működési szabályzatuknak megfelelően bonyolítják pénzügyeiket.

 


VII.      Felügyelő bizottság

 

VII.1. Az egyesület az egyesületi vagyon felhasználásának ellenőrzésére háromfős Felügyelő Bizottságot hoz létre. A Felügyelő Bizottságot a közgyűlés választja hároméves időtartamra. A Felügyelő Bizottság tagjai mandátumuk lejártát követően újraválaszthatók. Nem választható a Felügyelő Bizottság tagjává, aki:

VII.1.1. tagja az Elnökségnek

VII.1.2. az egyesülettel e megbízatásán kívül más tevékenységre irányuló munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll,

VII.1.3. az egyesület cél szerinti tevékenységének eredményéből részesül - kivéve az egyesület cél szerinti tevékenysége keretében bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli támogatást, illetve az egyesület tagjának, a tagsági viszony alapján nyújtott, ezen alapszabálynak megfelelő cél szerinti juttatást, illetve

VII.1.4. a VII.1.1. - VII.1.3. pontokban meghatározott személyek hozzátartozója.

VII.2. A Felügyelő Bizottság feladata az egyesület működésének és gazdálkodásának ellenőrzése a közgyűlések közötti időszakokban. Munkája során

VII.2.1. az Elnökség tagjaitól jelentést,

VII.2.2. az egyesület munkavállalóitól tájékoztatást vagy felvilágosítást kérhet,

VII.2.3. továbbá betekinthet az egyesület mindenféle iratába, illetve ellenőrizheti pénzügyi tevékenységét.

VII.3. A Felügyelő Bizottság tagjai megfigyelőként részt vehetnek az Elnökségi üléseken.

VII.4. A Felügyelő Bizottság, maga állapítja meg ügyrendjét.

VII.5. A Felügyelő Bizottság köteles az Elnökséget, illetve a közgyűlést tájékoztatni, és annak összehívását kezdeményezni, ha arról szerez tudomást, hogy

VII.5.1. az egyesület működése során olyan jogszabálysértés vagy az egyesület érdekeit súlyosan sértő esemény (mulasztás) történt, amelynek megszüntetése, következményeinek elhárítása, illetve enyhítése az adott testület döntését teszi szükségesé,

VII.5.2. az Elnökség tagjainak felelősségét megalapozó mulasztásra derült fény.

VII.6. A Felügyelő Bizottság indítványára - annak megtételétől számított harminc napon belül - össze kell hívni az egyesület Elnökségét, illetve közgyűlését. A határidő eredménytelen elteltét követően a Felügyelő Bizottság elnöke jogosult az Elnökség, illetve a közgyűlés összehívására.

VII.7. Ha az Elnökség, illetve a közgyűlés a törvényes működés érdekében szükséges intézkedéseket nem teszi meg, a Felügyelő Bizottság haladéktalanul köteles értesíteni a törvényességi felügyeletet ellátó szervet.

VII.8. A Felügyelő Bizottságnak a közgyűlésen be kell számolnia a tapasztalatairól.

VII.9. Amennyiben a Felügyelő Bizottságnak szakértőket kell bevonnia munkájába, az Elnökségnek biztosítania kell az ehhez szükséges feltételeket és anyagi eszközöket.

 


VIII.   AZ EGYESÜLET MEGSZŰNÉSE

 

VIII.1. Az egyesület megszűnik:

VIII.1.1. feloszlással,

VIII.1.2. bíróság által elrendelt megszüntetéssel,

VIII.1.3. megszűnésének megállapításával.

VIII.2. Az egyesület feloszlásáról a közgyűlés titkos szavazással, legalább 2/3-os többséggel határozhat.

VIII.3. Az egyesület megszűnése esetén a vagyon felhasználásáról a megszűnést kimondó közgyűlés határoz.

 

IX.         EGYÉB RENDELKEZÉSEK

 

IX.1. A közgyűlés úgy határoz, hogy az alapszabály elfogadásával egyidejűleg megalkotja az egyesület működési szabályzatát.

IX.2. Az alapszabályban nem részletezett kérdésekben az 1989. évi II. törvény, az 1997. évi CLVI. törvény és a Polgári Törvénykönyv megfelelő rendelkezései az irányadóak.

IX.3. Ez az alapszabály elfogadásának napján, 2006. július 11-én lép hatályba.

 

 

Debrecen, 2006. július 11.